„Some were dashed to pieces on the rocks, others drowned, while others died from cold…”
Herodotus; Histories Book VI. Circa 450 B.C.
Az el salvadori halász, José Salvador Alvarenga 438 napot töltött a Csendes-óceánon sodródva egy kis halászbárkán, ezzel világrekordot állított fel! Alvarenga 2012 novemberében indult útnak egy fiatalabb halász, Ezequiel Cordoba társaságában, hogy halászon Dél-Mexikó partjainál. Nem sokkal indulásuk után azonban a halászok viharba kerültek, és kisodródtak a nyílt óceánra. A vihar a hajó áramellátását is tönkretette, ezért nem tudtak rádión segítséget hívni, és a motor is megsérült. A két férfi az óceánon hánykolódva nyers halat, teknősök húsát ette, és esővizet ittak. Cordoba szervezete nem tudott átállni a nyers hús fogyasztására, és a fiatal halász négy hónap után meghalt, Alvarenga viszont ezután még kilenc hónapig hánykolódott egymagában a vízen, mire végre egy szigetre bukkant. A hajót otthagyva partra úszott, ahol egy fiatal párt talált, akik segítettek neki és hívták a mentőt. A hajótörött halász a Marshall-szigeteken kötött ki és, mintegy 9-10 ezer kilométert tett meg a nyílt óceánon!
A legfontosabb tanács, hogy hajótörés esetén maradjunk pozitívak, mert minden fejben dől el! Ne essünk pánikba, próbáljunk nyugodtak maradni! Ha valaki pánikba esik, akkor valamelyik csapattagunk legyen vele folyamatosan (figyeljen a légzésére és akár kapjon gyógyszert is), mivel akár veszélyeztetheti magát és a hajót is. Soha ne ad fel! Maradj nyugodt és reménykedj a legjobban!
A legrosszabb eset, ami egy offshore vagy óceáni vitorlázáskor előfordulhat, hogy el kell hagyni a hajónkat, mivel annyira megsérült (pl. tűz, zátony, süllyedés stb. esetben). Nagyon fontos, hogy a szkipper jól ismerje a mentőeszközöket: mentőmellények, safety harness, mentőpatkó, termikus védőeszköz, túlélő ruha (survival suit), Thermal protective aids (TPA), tűzoltó készülék stb. Emellett a szkippernek készen kell állni minden vészhelyzetre folyamatosan, mert a hajózás veszélyes üzem (a baj gyorsan jön)…
A ‘safety briefing‘-en elmondattak segítenek a csapatnak a vészhelyzetekben, ezért nagyon fontos a ‘safety briefing’ megtartása. A szabályok betartásával a legtöbb vészhelyzet elkerülhető! (A legtöbb ‘distress’ emberi hibára vezethető vissza!)
A hajó elhagyása:
- Megfelelő ruházta felvétele (pl. offshore vitorlás ruha), hogy biztos ne fázzunk.
- Igyunk sok vizet.
- Mentőmellény felvétele megfelelő módon.
- Grab bag és az EPIRB a kézben.
- A mentőtutaj bedobása a vízbe leeward oldalon.
- Lehetőség szerint vizes palackok átpakolása a mentőtutajba.
- Vigyünk magunkkal plusz ruházatot, takarót és hővédő segédeszközt is, ha szükséges.
- Ha van időnk, akkor tartós ételek (pl. konzervek) átpakolása a mentőtutajba.
- Mindig legyen kikötve a mentőtutaj a hajóhoz (ellenőrizni!).
- A csapat lehetőség szerint a hajóról a mentőtutajba közvetlenül szálljon át, és maradjon száraz, amennyire lehet.
- Szkipper hagyja el utoljára a hajót.
- Ha van rá lehetőségünk, akkor kössük össze a mentőtutajt a dingivel. (Ezáltal több helyünk lesz.)
Van olyan eset, hogy a vitorláshajó 3-4 perc alatt süllyed el, és erre fejben is kell készülni! Extrém gyors süllyedés esetén nem biztos, hogy a csapat a mentőtutajt be tudja dobni az óceánban. Ilyen esetekben fontos a ‘hydrostatic release unit’ (HRU), ami 1,5-4 méter mélyen aktiválja a mentőtutajt. Nagyon ajánlott felszerelés óceáni vitorlázásokon!
Mentőtutajban feladatok
- A sérült csapattagok ápolása, adott esetben a hipotermia hatását csökkenteni. (A kihűlés nagyon veszélyes!)
- Mindenki vegyen be tengeri betegség elleni gyógyszert!
- Ellenőrzi a mentőtutaj felszerelését, és megfelelően használni azokat.
- Átolvasni a mentőtuja kézikönyvét!
- A baleset közelében maradni, amennyire csak lehetséges. (Így könnyebb megtalálni minket.)
- Folyamatos figyelőszolgálat (look-out), ha a közelben feltűnik egy nagyhajó, akkor jelezzünk felé azonnal (rakéta, füst, kézi fáklya stb.), ügyeleti beosztás meghatározása.
- A mentőtutajban nagyon fontos a minél magas morál fenntartása, maradjunk optimisták!
- Hideg éghajlaton javasolt intézkedések: survival blanket használata. Védje meg az arcot, a füleket és a kezeket a fagyástól! Figyeljetek egymásra, hogy nincsenek-e árulkodó fehér foltok. Meleg tenyerével melegítse fel az érintett részeket.
- A trópusi éghajlaton javasolt intézkedések: árnyékban lenni / csökkenteni az izzadást / napközben legyen huzat, de éjszaka csak kis szelőzés elég / a külső védő sátrat érdemes tenger vízzel nedvesíteni, hogy a belső hőmérséklet alacsonyabb legyen / napnyugtáig a mentőtutaj és a ruházat legyen száraz, mert kényelmesebb úgy a pihenés, de napközben pl. az inget be lehet nedvesíteni, hogy kicsit hűtsön / ne ússzon, mert túl sok energiát veszít.
- Csökkenteni amennyire lehet a napnak, a szélnek, az esőnek és a tengernek való kitettséget.
- A lábakat lehetőleg szárazon kell tartani. Mozgasd az ujjakat és a lábujjakat, mozogj a bokában és a térdében, ökölbe szorítás, ráncosítsd az arcot és az orrot, nyomkod a füleket. Ezek fenntartják a vér keringését! Minden órában legalább 5 percre emeld fel a lábakat.
- A vihar horgonyt dobjuk be.
- Az édesvizet és az élelmiszert osszuk be.
- Egyenlően kapjon mindenki vizet és élelmiszert!
- Víz: szigorú adagolás! Az első 24 órában ne igyunk semmit, majd fejenként napi 1⁄2 litert (többet a trópusokon és sérülteknek is több vízre van szükségük). Ne igyunk tenger vizet!
- Hosszú ideig nincs szükségünk táplálékra (akár pár hét). Amennyiben nincs sok vizünk, inkább szénhidrátot együnk, például édesség, glükóz stb.
- A cigaretta kiszárít, így a legjobb, ha nem dohányzik senki!
- A mentőtutaj ellenőrzése és szükség esetén javítása.
- Lefoglalni a csapatot, pl. kezdjünk el horgászni és esőt gyűjteni (először mossa le a sót a vízgyűjtő területről az esővel).
- A radarreflektor vagy a SART legyen minél magasabban!
- Navigáció fontos és nem szabad elfeledkezni róla. Szükséges felszerelés: papír térkép / hajónapló / kézi GPS / kézi kompasz (kompasz ellenőrzése – sarkcsillag és a dél keresztje segítségével.
- Az áramlás és az uralkodó szelek tolják a tutajt, pl az Atlantin a passzát övezetben úgy kell számolni, hogy 1000tmf-et 40 nap alatt teszünk meg.
- Hajózási útvonal (Shipping lane) keresztezése esetén különösen fontos a folyamatos figyelőszolgálat.
Elsősegélynyújtás:
- Fulladás kezelése (a légutak megtisztítása, gyorsan és kellő erősséggel kell kivitelezni a mellkas kompresszió).
- Állítsa le a vérzést (tegyünk fel betétet és kötszert).
- Sokk kezelése (melegen tartás, bátorítás, fájdalomcsillapítás).
- Kezelje a töréseket (immobilizálja párnákkal, kötszerekkel és sínekkel).
- Tartsa meg a ruhákat – a nedves ruha is sokkal jobb, mint anélkül.
Praktikák:
- solar still – sós vízből édes víz készítés technikája
- halszárítás – a földkerülő vitorlásuram során csináltam, és könnyű (Érdemes minél kisebb darabokat szárítani.)
- kerülni kell a sok hal és teknős májat, mer betegséget okozhat
- halszemet érdemes megenni, mert nagy a víztartalma
- a mérgező halak part közelben élnek – pl. reef fish (parrot fish), mert mérgező korallt esznek. Ezeken a helyeken érdemes a barakudát is kerülni, mert csúcstagadózóként megeszik a mérgező ‘reef’ halakat is és mérgezőek lesznek.
- a nyílt óceánon minden hal ehető, pl. a dorádó kifogása könnyű (saját tapasztalatból írom)
- ehető halak – snapper / jack / grouper / mackerel / angel fish
- madarat is lehet enni
- improvizált halcsapda – praktikus megoldás
- plankton háló használat
- szigonypuskát praktikus a mentőtutajba betenni
Túlélés, ha nincs mentőtutaj: PLB aktiválása / maradjon a csapat együtt összekapaszkodva / ha jön a cápa, akkor az orrára kell ütni…
Oktató videók:
COLREG 31. szabály – distress signals
Érdemes elolvasni ezeket az esettanulmányokat, mert ezekből rengeteget lehet tanulni!
Erősen ajánlott könyvek:
Alain Bombard: Önkéntes hajótörött (Világjáró)
Maurice és Maraly Bailey: 117 nap a hullámok hátán (Világjáró)
Dougal Robertson: Hajótörött család a vad tengeren (1975, Gondolat kiadó, Bp.)
Dougal Robertson: Sea Survival manual
RYA Sea Survival Handbook
Erősen ajánlott filmek:
All is lost (2013, Robert Redford)
Steven Callahan – Adrift 76 days alone at sea
Békét és Szelet!
work-in-progress…