Harmónia Vitorlástúra
Egyének és csoportok jelentkezését is várjuk.
Az egyhetes Adriai vitorlástúra fő célja a Harmónia megtalálása és fenntartása.
Minden mindig az időjárástól függ (vagyis a Természettől), de azontúl már csak tőlünk függ minden.
Kapcsolódás ismét a Természethez. A tenger legnagyobb természeti erőnk és mindig is nagyon erős kapcsolatunk volt és ezt keressük ismét magunkba közösen.
Az a tapasztalat, hogy azt kapjuk a Természettől, amit várunk és amire készek vagyunk. A Természet kommunikál velünk és segíti az utunkat, csak meg kell értenünk ez a feladat. Ehhez nagyon kell a nyitottság és sok csend és belső béke szükséges.
A vitorlázás számomra a harmónia és a béke megvalósulása és ezt szeretném átadni a legjobb tudásom szerint.
2013-ban írtam le ezt a fő címet (A vitorlázás a béke és a harmónia megvalósulása…) és csak most 2015-ben írom le mit is gondolok erről. Kellett néhány év, amíg megérett bennem a folytatás. A belső hangot nem lehet siettetni és néha érdemes inkább várni. A letisztuláshoz minden esetben kell az idő és az elcsendesedés. Én a tengeren tudok igazából magamra figyelni és ezt szeretném átadni annak, akit érdekel.
A természet közelsége: szép és csendes öblök / tökéletes Naplementék / vitorlázás jó széllel / vitorlázás gyenge szélben … a harmónia megélése és a figyelmünk és elménk lecsendesítése egy ilyen környezetben könnyebb.
Nincsenek szabályok a vitorláson, inkább vannak elvek… néhány belőlük:
Mindenki azt csinál, amit szeretne és semmi nem kötelező.
A hajón a többség dönti el merre vitorlázunk és mit csinálunk.
Közösen veszünk részt a hajó irányításában, plusz a hajón közösen főzünk / sütünk…
Az étkezések is közösen történnek a hajón és egy nap legalább a hét során eszünk tenger gyümölcsét (hal / polip / tintahal / rák / kagyló) is.
Lehetséges mélyebb kapcsolat a TERMÉSZET és az ember között, csak vissza kell találnunk a kapcsolódáshoz. Ehhez sok példát láthatunk a múltban, nekem a legkedvesebb Dian Fossey története. 1970-ben a National Geographic fotósa, Bob Campbell lefényképezte, ahogy a Fossey által Peanutsnak nevezett egyik gorilla megérinti a kutatónő kezét, és engedi, hogy hosszú ideig ott maradjon a közvetlen közelében. A világ jó része azon ámult, hogy lehetséges kapcsolat az ember és a „vad gorillák” között (a jelenet a National Geographic 2002-es, a Youtube-on is megtalálható dokumentumfilmjében is látható). Egy nagyon jó film Dian Fossey-ról itt megnézhető.
Ha bármi kérdés lenne írj vagy hívj nyugodtan, elérhetőségeim: aron@meder.hu és +36 20 273 84 23. A túráinkról további információt itt olvasható: https://oceansailing.meder.hu/turak
Minden érdeklődőt várunk szeretettel a túráinkon,
Méder Áron, Ocean Sailing SE